2.1 Impulzuslézeres hatótávolság
A lézertechnológia egyik korai alkalmazása az impulzuslézeres távolságmérés volt. A lézerimpulzus kis eltérési szöge és az emisszió nagyon rövid időtartama miatt az energia térben és időben viszonylag koncentrált, így a lézerimpulzus pillanatnyi teljesítménye nagyon nagy. Ezért a kooperatív célpontok esetében az impulzuslézeres méréssel nagyobb tartományt lehet elérni. A legtöbb gyakorlati alkalmazásban azonban, mivel nehéz kooperatív célpontokat felállítani, a pulzáló lézer távolságot általában úgy mérik, hogy visszavert jeleket kapnak a lézer mérendő célpont általi diffúz visszaverődéséből. Jelenleg az impulzuslézeres mérést széles körben használják a mérnöki felmérésben, a topográfiai felmérésben, a mesterséges földműhold mérésben és így tovább. Az impulzusos lézeres távolságmeghatározás elve az, hogy megmérjük azt az időt (repülési időt), amelyet a lézer a mérendő távolságon oda-vissza megtesz, majd a mért idő távolságát a 2.1 képlet segítségével kiszámítjuk:
Ahol L a mérendő távolság, c a fénysebesség, és t a lézer repülési ideje. A rendszer egy lézersugárzó rendszerből, egy fotoelektromos vevőrendszerből, egy kapuvezérlő áramkörből, egy számlálóból, egy vezérlő és kijelző áramkörből áll. Az optikai vevőrendszer része egy interferenciaszűrőt és egy kis lyukú membránt is tartalmazzon, amelyek feladata a háttérfény és szórt fény hatásának csökkentése, valamint az érzékelő kimeneti jelének háttérzajának csökkentése. Amikor a vezérlőáramkör mérés indító jelet küld, a meghajtó áramkör impulzusjelet generál, és a lézer impulzusos lézerfényt (főhullámot) bocsát ki. A fő hullámot a tükör egy része mintavételezi, és az energia kis része referenciajelként közvetlenül a vevő rendszerbe kerül, amit a fotodetektor elektromos jellé alakít át, majd erősítés és alakítás után bekapcsol. .
