A hűtési módok hatása a kapcsolóüzemű tápegységek üzemi hőmérsékletére
A kapcsolóüzemű tápegységek hőelvezetése általában két módszert alkalmaz: közvetlen vezetést és konvektív vezetést. A közvetlen hővezetés a hőenergia átvitele egy tárgy mentén a magas hőmérsékletű végről az alacsony hőmérsékletű végre, és a hővezető képessége stabil. A konvektív vezetés az a folyamat, amelyben egy folyadék vagy gáz forgó mozgáson megy keresztül, hogy egyenletesebbé tegye a hőmérsékletét. A konvektív vezetésben dinamikus folyamatok részvétele miatt a lehűlési folyamat viszonylag gyors.
A fűtőelem fém hűtőbordára történő felszerelésével a forró felület összenyomásával különböző magasságú energiatestek energiaátadása érhető el. Nem sok az az energia, amit egy nagy felületű hűtőborda kisugározhat. A kapcsolóüzemű tápellátás hővezetési módját természetes hűtésnek nevezik, amelynek hosszabb késleltetési ideje van a hőelvezetéshez. A hőátadó képesség Q=KA △ t (K hőátbocsátási tényező, A hőátbocsátási terület, △ t hőmérsékletkülönbség). Ha a beltéri környezeti hőmérséklet magas, a △ t kicsi lesz, és ennek a hőátadási módszernek a hőelvezetési teljesítménye nagymértékben csökken.
A kapcsolóüzemű tápegységhez ventilátor hozzáadása gyorsan elvezetheti a tápegységen kívüli energiaátalakítás során felhalmozott hőt. A ventilátortól a hűtőbordáig történő folyamatos levegőellátás konvektív energiaátvitelnek tekinthető. Ventilátorhűtésnek hívják, amelynek rövid és hosszú késleltetési ideje van a hőelvezetéshez. A hőleadás Q=Km △ t (K hőátbocsátási tényező, m hőcserélő levegőminőség, △ t hőmérsékletkülönbség). Amint a ventilátor lelassul vagy leáll, az m érték gyorsan csökken, és a tápegységben felgyülemlett hőt nehéz lesz elvezetni. Ez nagymértékben megnöveli az elektronikus alkatrészek, például a kondenzátorok és a transzformátorok öregedési sebességét a kapcsolóüzemű tápegységben, és befolyásolja kimeneti minőségük stabilitását, ami végső soron az alkatrészek kiégéséhez és a berendezés meghibásodásához vezet.
