Számos speciális optikai mikroszkóp és különbségeik
1 db sötét mezős mikroszkóp
A sötétterű mikroszkóp funkciója nem a tárgyon belüli finomszerkezet megfigyelése, de meg tudja különböztetni a 0,004 μm feletti részecskék mozgását és mozgását. Ezért gyakran használják az élő sejtek szerkezetének és az intracelluláris részecskék mozgásának megfigyelésére.
A sötétterű mikroszkópia alapelve a Tyndall-effektus. Amikor egy fénysugár áthalad egy sötét helyiségen, a levegőben egy fényes por "útvonal" figyelhető meg a beeső fényre merőleges irányból. Ez a jelenség a Tyndall-effektus.
Miután a sötétterű mikroszkópot egy közönséges optikai mikroszkópon sötétterű kondenzátorra cseréltük, a kondenzátor belső parabolaszerkezetének elzáródása miatt a vizsgálandó tárgy felületére besugárzott fény nem tud közvetlenül bejutni az objektív lencséjébe, ill. szemlencse, és csak szórt fény tud áthaladni, így a látómező sötét.
A sötétmezős mikroszkópia alapvető használata a következő:
1. Szereljen be egy sötét mezős kondenzátort (vagy használjon vastag fekete papírt, hogy fényvédőt készítsen, és helyezze azt egy közönséges mikroszkóp kondenzátora alá, hogy sötét mező hatásokat érjen el).
2. Válasszon erős fényforrást, általában mikroszkóp fénnyel, nehogy közvetlen fény kerüljön az objektívbe.
3. Adjon hozzá egy csepp cédrusolajat a kondenzátor és a tárgylemez közé, hogy elkerülje a megvilágító fény teljes visszaverődését a kondenzátoron, a vizsgálandó tárgy elérhetetlenségét és a sötét mező megvilágítását.
4. Végezze el a középső beállítást, azaz mozgassa vízszintesen a kondenzátort úgy, hogy a kondenzátor optikai tengelye és a mikroszkóp optikai tengelye szigorúan egyenes vonalban legyen. Emelje fel és engedje le a kondenzátort, igazítsa a kondenzátor fókuszpontját (a 1-2. ábrán a kúpos nyaláb csúcsa) a vizsgálandó tárgyhoz.
5. Válassza ki a kondenzátornak megfelelő objektívet, állítsa be a gyújtótávolságot, és működtesse a hagyományos mikroszkóp módszerével.
Sztereomikroszkóp
A sztereó mikroszkópok, más néven szilárd mikroszkópok vagy boncolt tükrök függőleges, háromdimenziós térképet készítenek, és az erős sztereoszkópikus hatás, a tiszta és széles képalkotás, a nagy munkatávolság (általában 110 mm) és a folyamatos nagyítású nézés jellemzői. A biológiában gyakran használják valós idejű megfigyelésre a boncolás során
A közönséges optikai mikroszkóp fényforrása párhuzamos fény, így kétdimenziós síkképet alkot; míg a sztereó mikroszkóp kétcsatornás optikai útvonalat vesz fel, és a binokuláris csőben a bal és a jobb oldali nyaláb bizonyos látószöggel rendelkezik (általában 12o15o), így képes Egy sztereoszkópikus kép háromdimenziós térben jön létre.
A sztereó mikroszkópokat a hagyományos fénymikroszkópokhoz hasonló módon használják, de kényelmesebbek. A fő különbség a kettő között:
1. A sztereo mikroszkópok vizsgáló objektumaiból nem kell tárgylemezeket készíteni.
2. A sztereó mikroszkóp színpada közvetlenül a tükör alapjára van rögzítve, és fekete-fehér kétoldalas panelekkel vagy üveglapokkal van felszerelve, és a kezelő a mikroszkópos vizsgálat tárgya és követelményei szerint választhat.
3. A sztereó mikroszkóp képalkotása függőleges, ami kényelmes a boncolási műveletekhez.
4. A sztereó mikroszkópnak csak egy objektívje van, ennek nagyítása az állítócsavar elforgatásával folyamatosan állítható.
fluoreszcens mikroszkóp
A fluoreszcens mikroszkóp egy optikai eszköz az intracelluláris anyagok által kibocsátott fluoreszcencia intenzitás kvalitatív és kvantitatív kutatásához.
A sejtekben kétféle fluoreszcens anyag található, az egyik közvetlenül fluoreszkálhat ultraibolya sugarak besugárzása után, például klorofill stb.; más anyagok nem rendelkeznek ezzel a tulajdonsággal, de ha specifikus fluoreszcens festékekkel vagy fluoreszcens antitestekkel festik, akkor ultraibolya sugárzással fluoreszkálhatók. Besugárzás után is fluoreszkálhat
Álló biolumineszcens mikroszkóp/fordított biolumineszcens mikroszkóp
A fluoreszcens mikroszkóp elve az, hogy nagy fényhatékonyságú pontszerű fényforrást (például ultra-nagynyomású higanylámpát) használnak, hogy bizonyos hullámhosszúságú fényt (például 3650 λ ultraibolya fényt vagy 4200 λ lilás-kék fényt) bocsátanak ki a szűrőrendszeren keresztül. gerjesztő fényként a mintában lévő fluoreszcens anyagok gerjesztésére. A különböző színű fluoreszcenciák kibocsátása után az objektívlencse mögötti blokkoló (vagy elnyomó) szűrő szűri, majd a szemlencse nagyításán keresztül figyeli.
A blokkoló szűrőnek két funkciója van: az egyik, hogy elnyeli és blokkolja a gerjesztő fényt a szemlencsébe, hogy ne zavarja a fluoreszcenciát és ne károsítsa a szemet; a másik egy meghatározott fluoreszcencia kiválasztása és átengedése, amely egy meghatározott fluoreszcens színt mutat.
A fluoreszcens mikroszkópok az optikai út elve szerint két típusra oszthatók:
1. Transzmissziós fluoreszcens mikroszkópia
A régebbi fluoreszcenciás mikroszkópokban a gerjesztő fényforrást a minta anyagán egy kondenzátoron keresztül vezetik át a fluoreszcencia gerjesztésére. Előnye, hogy kis nagyításnál erős a fluoreszcencia, hátránya viszont, hogy a fluoreszcencia a nagyítás növelésével csökken. Tehát csak nagyobb mintaanyag megfigyelésére alkalmas.
2. Epi-fluoreszcens mikroszkópia
A gerjesztő fény az objektívlencséről leesik a minta felületére, vagyis ugyanazt az objektívet használják megvilágító kondenzátorként és a fluoreszcencia gyűjtésére szolgáló objektívként.
Az optikai útba dikroikus sugárosztót (dikroikus tükör) kell beépíteni, amely 45o-os szöget zár be az optikai tengellyel. A gerjesztő fény visszaverődik az objektívlencsén, és összegyűjti a mintán. A csúszófelületről visszavert gerjesztő fény egyidejűleg bejut az objektívlencsékbe, visszatér a kétszínű nyalábosztóba, elválasztja a gerjesztő fényt a fluoreszcenciától, a fennmaradó gerjesztő fényt pedig elnyeli a blokkoló szűrő. Ha különböző gerjesztő szűrők/kétszínű nyalábosztók/blokkoló szűrők kombinációjára vált, a különböző fluoreszcens reakciótermékek igényei kielégíthetők.
Az ilyen típusú fluoreszcens mikroszkóp előnye, hogy a látómező megvilágítása egyenletes, a képalkotás tiszta, és minél nagyobb a nagyítás, annál erősebb a fluoreszcencia.
fáziskontraszt mikroszkóp
A fáziskontraszt mikroszkóp olyan mikroszkóp, amely a fény áthaladásakor keletkező fáziskülönbséget (vagy optikai útkülönbséget) az amplitúdó (fényintenzitás) változásává tudja alakítani. Főleg élő sejtek, festetlen szövetmetszetek vagy kontrasztot nem tartalmazó festett minták megfigyelésére használják.
Az emberi szem csak a látható fény hullámhosszának (színének) és amplitúdójának változásait képes azonosítani, a fázisváltozásokat azonban nem. A legtöbb biológiai minta azonban nagyon átlátszó, és a fényhullám amplitúdója az áthaladás után alapvetően változatlan, és csak a fázis változik.
A fáziskontraszt mikroszkóp alapvetően a próbatesten áthaladó látható fény optikai útkülönbségét amplitúdó-különbséggé változtatja, ezáltal javítja a kontrasztot a különböző struktúrák között, és jól láthatóvá teszi a különböző struktúrákat. A fény a mintán való áthaladás után megtörik, eltér az eredeti optikai úttól, és egyidejűleg 1/4λ-val (hullámhosszal) késik. Ha 1/4λ-val növeljük vagy csökkentjük, az optikai útkülönbség 1/2λ lesz, és a két nyaláb interferenciát okoz az optikai tengely után Erősítse, növelje vagy csökkentse az amplitúdót, javítsa a kontrasztot.
Szerkezetileg a fáziskontraszt mikroszkópok abban különböznek a hagyományos optikai mikroszkópoktól, hogy:
1. A gyűrű alakú membrán gyűrűnyílású membránnal rendelkezik, amely a fényforrás és a kondenzátor közé kerül beépítésre. A funkció az, hogy a kondenzátoron áthaladó fény üreges fénykúpot képezzen, és a mintára fókuszáljon.
2. Fázislemez A fáziskontraszt mikroszkóp magnézium-fluoriddal bevont fázislemezt ad az objektívlencsék belsejébe, hogy a közvetlen fény vagy a szórt fény fázisát 1/4λ-val késleltesse. A fázislemezen két tartomány található: azt a részt, amelyen a közvetlen fény áthalad, "konjugált felületnek", azt a részt pedig, amelyen a szórt fény áthalad, "kompenzációs felületnek" nevezik. A fázislemezek működési hatásuk szerint két típusra oszthatók:
(1) Plusz fázisú lemez: a közvetlen fényt 1/4λ-val késleltetik, és a fényhullámok egymásra helyeződnek, miután a két fényhullám-készlet együttesen növeli az amplitúdót, és a minta szerkezete világosabb, mint a környező közeg, így fényes kontraszt (vagy negatív kontraszt).
(2) B plusz fázislemez: A diffrakciós fény 1/4λ-val késik, és a két fénycsoport fényhullámait a tengely összehangolása után levonjuk, és az amplitúdó kisebb lesz. A minta szerkezete sötétebb, mint a környező közeg, sötét kontrasztot (vagy pozitív kontrasztot) képezve. A fázislemezzel ellátott objektívet fáziskontraszt objektívnek nevezik, amelyet gyakran "Ph" jelzéssel látnak el az objektívlencse házán.
