Általánosan használt zajszintmérő típusok és leírások
A zajszintmérőket pontosságuk szerint precíziós hangszintmérőkre és közönséges zajszintmérőkre oszthatjuk. A precíziós zajszintmérő mérési hibája körülbelül ±1 dB, a közönséges zajszintmérőé pedig körülbelül ±3 dB.
A zajszintmérők felhasználásuk szerint két kategóriába sorolhatók: az egyik az állandósult állapotú zaj mérésére szolgál, a másik pedig az instabil állapotú zaj és az impulzuszaj mérésére szolgál.
A beépített zajszintmérők az instabil zaj egyenértékű zajszintjének mérésére szolgálnak egy bizonyos időtartamon keresztül.
A zajdózismérő egyben beépített zajszintmérő is, amelyet főként zajterhelés mérésére használnak.
Az impulzushangszint-mérő az impulzuszaj mérésére szolgál. Ez a hangszintmérő megfelel az emberi fül impulzushangra adott válaszidejének és az emberi fül impulzushangra adott átlagos válaszidejének.
Jelenleg a zajmérésre használt zajszintmérők érzékenységük szerint négy típusba sorolhatók:
(1) "Lassú". A mérő időállandója 1000 ms, amelyet általában az állandósult zaj mérésére használnak, és a mért érték az effektív érték.
(2) "Gyors". A mérő időállandója 125 ms, amelyet általában instabil zaj és nagy ingadozású szállítási zaj mérésére használnak. A gyors sebességfokozat közel áll ahhoz, ahogy az emberi fül reagál a hangokra.
(3) „Impulzus vagy impulzustartás”. A mutatók felfutási ideje 35 ms, ami a hosszan tartó impulzuszaj mérésére szolgál, mint pl. ütések, kalapácsok stb. A mért érték a maximális hatásos érték.
(4) „Csúcstartás”. A mutatók felfutási ideje kevesebb, mint 20 ms. Rövid ideig tartó impulzushangok, például fegyverek, ágyúk és robbanások mérésére szolgál. A mért érték a csúcsérték, ami a maximális érték.
A zajszintmérő külső szűrőhöz és rögzítőhöz csatlakoztatható a zaj spektrumanalíziséhez. A hazai HS5660A precíziós hangszintmérő oktávfrekvenciás szűrővel van felszerelve, amelyet könnyű a helyszínre vinni és spektrumelemzést végezni.
A zajszintmérő a zajmérés legalapvetőbb eszköze. Általában egy kondenzátor mikrofonból, egy előerősítőből, egy csillapítóból, egy erősítőből, egy frekvenciasúlyozó hálózatból és egy effektív értékjelző mérőből áll. A hangszintmérő működési elve: a mikrofon a hangot elektromos jellé alakítja, majd az előerősítő alakítja át az impedanciát a mikrofonhoz és a csillapítóhoz. Az erősítő hozzáadja a kimenő jelet a súlyozási hálózathoz, súlyozza a jel frekvenciáját (vagy külső szűrőt csatlakoztat), majd a jelet a csillapítón és az erősítőn keresztül egy bizonyos amplitúdóig felerősíti, és továbbítja az effektív érték detektornak (ill. külső feszültségérzékelő). Szintrögzítő), amely megadja a zajszint értékét a jelzőfejen.
Három szabványos súlyozási hálózat létezik a hangszintmérők frekvenciasúlyozására szolgáló hálózatokhoz: A, B és C. Az A hálózat szimulálja az emberi fül válaszát a 40-négyzetes tiszta hangra az egyenlő hangerősség görbében. Görbe alakja ellentétes a 340-négyzet egyenlő hangerő görbével, ami nagyobb csillapítást okoz az elektromos jel közép- és alacsony frekvenciájú sávjában. A B hálózat szimulálja az emberi fül válaszát egy 70-méteres tiszta hangra, amely bizonyos mértékig csillapítja az elektromos jel alacsony frekvenciájú sávját. A C hálózat az emberi fül reakcióját szimulálja 100 négyzetméter tiszta hangra, és szinte egyenletes válaszjelet mutat a teljes hangfrekvencia tartományban.
A frekvenciasúlyozó hálózaton keresztül mért hangnyomásszintet hangszintnek nevezzük. A használt súlyozási hálózattól függően ezt A hangszintnek, B hangszintnek és C hangszintnek nevezik. Az egységeket dB(A), dB(B) és dB(C) formátumban rögzítjük.
