A hűtési módok hatása a kapcsolóüzemű tápegységek üzemi hőmérsékletére
A kapcsolóüzemű tápegységek hőelvezetése általában két módszert alkalmaz: közvetlen és konvektív vezetést. A közvetlen hővezetés egy tárgy mentén a hőenergia átvitelét jelenti a magas hőmérsékletű végtől az alacsony hőmérsékletű végig, és a hővezető képessége stabil. A konvektív vezetés az a folyamat, amelyben egy folyadék vagy gáz forgó mozgáson megy keresztül, hogy kiegyenlítse a hőmérsékletét. A konvektív vezetésnek a dinamikus folyamatban való részvétele miatt a lehűlési folyamat viszonylag zökkenőmentes.
Szerelje fel a generátort egy fém hűtőbordára, és a forró felület összenyomásával érje el az energiaátvitelt a nagy és alacsony energiájú testek között. A nagy felületű hűtőborda által kisugározható energia nem sok. Ezt a fajta hővezetést a kapcsolóüzemű tápegységekben természetes hűtésnek nevezik, amelynek hosszabb késleltetési ideje van a hőelvezetéshez. Hőátadás Q=KA △ t (K hőátbocsátási tényező, A hőátadási terület, △ t hőmérsékletkülönbség). Ha a beltéri környezeti hőmérséklet túl magas, a △ t értéke kicsi lesz, és ennek a hőátadási módszernek a hőelvezetési teljesítménye nagymértékben csökken.
A kapcsolóüzemű tápegységhez ventilátor hozzáadása gyorsan eltávolítja az energiaátalakítás során felgyülemlett hőt a tápegységből. A ventilátor folyamatos levegőellátása a hűtőbordába konvektív energiaátvitelnek tekinthető. Ventilátorhűtésnek hívják, és ennek a hűtési módnak rövid és hosszú késleltetési ideje van. Hőleadás Q=Km △ t (K hőátbocsátási tényező, m hőcserélő levegőminőség, △ t hőmérsékletkülönbség). Ha a ventilátor fordulatszáma lecsökken vagy leáll, az m érték gyorsan csökken, és a tápegységben felgyülemlett hőt nehéz lesz elvezetni. Ez nagymértékben megnöveli az elektronikus alkatrészek, például a kondenzátorok és a transzformátorok öregedési sebességét a kapcsolóüzemű tápegységben, és befolyásolja kimeneti minőségük stabilitását, ami végső soron az alkatrészek égéséhez és a berendezés meghibásodásához vezet.
