Bevezetés a fotoelektromos távolságmérők távolságmérési elvébe
Az optikai távolságmérőket a t idő meghatározásának módja szerint osztályozzák az időt közvetlenül meghatározó impulzustartomány-meghatározási módszerbe, valamint a közvetetten az időt meghatározó fázistartomány-meghatározási módszerbe. A nagy pontosságú távolságmérők általában a fázistípust használják.
A fázis típusú fotoelektromos távolságmérő távolságmérés elve: a fényforrás által a modulátoron keresztül kibocsátott fény, a fényintenzitás a nagyfrekvenciás jellel változik a modulált fényben. A modulált fény mérésével a mérendő távolságban a φ fáziskülönbség oda-vissza terjedése megoldja a távolságot.
A fázis módszerrel végzett távolságmérés egyenértékű a "fényvonalzóval" a távolság mérésére acél vonalzó helyett, a λ / 2 pedig a fényvonalzó hosszának.
Fázis típusú távolságmérő, a fázismérő csak a ΔN farok fáziskülönbségét tudja mérni, nem tudja mérni a teljes ciklusszámot N, így a távolság nagyobb, mint az optikai vonalzó nem határozható meg. A mérési tartomány bővítéséhez hosszabb optikai vonalzót kell választani. A hatótávolság bővítése és a pontosság biztosítása közötti ellentmondás feloldására a kis hatótávolságú távolságmérők általában két modulációs frekvenciát, azaz kétféle fényvonalzót használnak. Például: hosszú fényvonalzó (más néven durva vonalzó) f1=150kHz, λ1/2=1,000m, a hatótávolság bővítésére szolgál, 100 méter, tíz méter és méter; rövid fényvonalzó (más néven finom vonalzó) f2=15MHz, λ2/2=10m, a pontosság biztosítására, a méterek, deciméterek, centiméterek és milliméterek meghatározására szolgál.
