A gázérzékelők elvileg három nagy kategóriába sorolhatók.
A) Fizikai és kémiai tulajdonságokat hasznosító gázérzékelők, például félvezető alapú (felületvezérelt, térfogatvezérelt, felületi potenciál alapú), katalitikus égés alapú, szilárd hővezető alapú stb.
B) Gázérzékelők, amelyek olyan fizikai tulajdonságokat használnak, mint a hővezető képesség, az optikai interferencia, az infravörös elnyelés stb.
C) Elektrokémiai tulajdonságokat hasznosító gázérzékelők, mint például állandó potenciálú elektrolízis, galvánelem, membránion elektróda, rögzített elektrolit stb.
A veszélyek szerint a mérgező és káros gázokat két kategóriába soroljuk: éghető gázok és mérgező gázok.
Különböző tulajdonságaik és veszélyeik miatt kimutatási módszereik is eltérőek.
Az éghető gázok a leggyakrabban előforduló veszélyes gázok az ipari környezetben, például a petrolkémiai anyagoknál. Főleg szerves gázok, például alkánok és bizonyos szervetlen gázok, például szén-monoxid. Az éghető gázok robbanásának meg kell felelnie bizonyos feltételeknek, amelyek a következők: az éghető gáz bizonyos koncentrációja, bizonyos mennyiségű oxigén, valamint a meggyújtásához elegendő hővel rendelkező tűzforrás. Ez a robbanás három eleme (amint azt a fenti bal oldali ábra robbanási háromszöge mutatja), amelyek mindegyike nélkülözhetetlen. Más szóval, ezen feltételek bármelyikének hiánya nem okoz tüzet vagy robbanást. Ha éghető gázok (gőz, por) és oxigén összekeverednek, és elérnek egy bizonyos koncentrációt, felrobbannak, ha egy bizonyos hőmérsékletű tűzforrásnak vannak kitéve. Azt a koncentrációt, amelynél az éghető gázok tűzforrással érintkezve felrobbannak, a robbanásveszélyes koncentráció határának, rövidítve a robbanási határértéknek nevezzük, amelyet általában %-ban fejeznek ki. Valójában ez a keverék nem feltétlenül robban fel semmilyen keverési arány mellett, és koncentrációtartományt igényel.
